Zajlanak az események

Két hétfordulót is elmulasztottam dokumentálni: Emma pénteken már betöltötte a 12 hetes kort, ezen a héten pedig már 3 hónapos lesz.

Megint van pár új kunszt, amit elsajátított. A legnagyobb fajsúlyú mindenképpen a cumizási készség majdnem tökélyre fejlesztése. Ez van, cumizik a gyermek, nem szerettem volna, aztán meg már nagyon szerettem volna. Biztosan rendszeridegen nála ez a furcsa műanyagdarab, furán is áll a szájában a cucc, de így most sokkal nyugodtabb, már néha alszik napközben is és nem nyúlnak a végtelenségbe az etetések sem. A többféle, feleslegesen megvásárolt cumi közül végül egy olyan vált be, ami ingyen volt, úgy látszik, szereti a költséghatékony megoldásokat. Mielőtt belejött a cumi használatába, pár napig már annyira elhatalmasodott rajta a szopizási kényszer, hogy a saját ajkait szopizta, amitől elég vicces látványt nyújtott.

A fotó egy másik újdonságot is illusztrál: a kézkulcsolgatást. Valamivel több, mint egy hete állandóan fontoskodva gyomrozza egyik kezével a másikat és közben olyan, mintha azt készülne mondani, hogy "nos". De aztán inkább csak magyaráz a piros pulcsis nyuszinak, vagy nekem, vagy az apájának, vagy a polcnak. Ilyenkor nagyon komolykodó arcot vág, amitől még kibírhatatlanabb a látvány, sajnos eléggé össze kell utána puszilni. A dolog pedig azóta még tovább fokozható, hogy belenőtt a matrioska babás ruhájába, valamint egy csomó más, szörnyen csinos ruhába, úgyhogy a túlélési öltözködést lassan felváltja nálunk is a tudatos.

Közben volt itt a apája féle nagymama pár napot, meg volt két hétvége, ami mindig jó, mert itthon van velünk apája egész nap és feküdhetünk egy kupacban napestig.

Ami nagyon izgalmas volt, az a két kismamás fotózás, egy műteremben, egy pedig itthon, nálam, műtermi vakukkal. Emmus nagyon jól viselte a felfordulást, a villogást, az idegen helyet, sőt, a műtermi fotózáskor még el is aludt közben: hát igen, szereti, ha zajlanak az események és körülveszi egy csomó új, felfedezni való dolog, ebben nyilván az anyjára ütött (meg a többi 3 hónapos kisbabára). Ilyenkor számomra is csodálnivaló módon órákig hang nélkül elnézelődik. Az otthoni fotózást sokkal türelmetlenebbül viselte, hiszen megszokott terepen mozogtunk, de azért egy-két felháborodott nyöszörgésen és szemöldökráncoláson kívül most sem volt nagyon megsértődve, inkább csak utána, este volt nyüszögőbb a szokásosnál, úgyhogy gyorsan jól meg lett szeretgetve. Most pénteken újra fotózunk, majd beszámolok a sikerekről.

A hét közepén váratlanul teljesen kiemelte magát, amikor a szokásos hasratevős kínzását megejtettük, és azóta is szépen tartja magát minden egyes alkalommal, persze továbbra is utál hason lenni, de most már rájött, hogy így is lehet nézelődni, nem csak arccal beleesni a játszószőnyegbe.

És a végére hagytam a legjobb dolgot: öt napja átalussza az éjszakákat! Este fürdés után jön velünk a nappaliba, ott kap vacsorát, és el is alszik az ölemben, annyira, hogy gyönyörűen be tudom tenni a kiságyába, és alvás van reggel fél hétig vagy fél nyolcig. Pár hete ez az állapot mindennél vágyottabb volt számomra, és lám, ez is elérkezett. Örülés.

2 hónapos hóforduló

Két hónapos lett a szépség. A Pöfögő Röfögő. A hófordulós összefoglaló ötletét Luciától nyúltam, mert jó.

Fizikai paraméterek: tegnap esti fürdés előtti pucér súlya 5270 gramm volt, vagyis az október elsején Orsi doktornőnek küldött üzenet alapján egy hónap alatt egy kilót gyarapodott, akkor 4160 gramm volt. Ez szerintem rendben van, jól néz ki a bébi, hurkásodik a combja és hörcsögösödik a pofija, meg kell zabálni. A hosszát nem tudom, vagyis múlt héten megmértem egy colstokkal, pontosabban ilyen merev, visszacsúszós mérőeszközzel (kérte a család a konfekcióméretét) és úgy 60 centi volt, most ezzel a rózsaszín mérőkészséggel mérve több is annál, dehát mindenét behajtogatja, így nem tudom, majd ha doktornénizünk, kiderül a valós adat. Mindenesetre váratlanul és pár nap leforgása alatt kinőtte az összes eddig hordott cuccát (egyelőre túlélésre gyúrunk, a divattal nem foglalkozunk) és belenőtt az eddig óriásinak tűnő rugikba, valamint sürgős beszerzésre kényszerítette a család apraja-nagyját. Már nem fér el rendesen a térdemen és a pelenkázón, és egyre jobban kilóg a csodajárgányából.

Nagymozgás: nagyon mozog, ez tény, de nagymozgása még nincsen, csak repülőzik, csapkod, rúgkapál, ficánkol, főleg, ha beszélek hozzá. Semerre nem tud még forogni és továbbra is utál hason lenni, meg háton is, szóval gondolom meg kéne tanulnia lebegni a levegőben. A nyaka, ami kicsit hipotón volt az egy hónapos vizsgálaton, szerintem már nem az, illetve szerintem sose volt az, csak annyira el volt bűvölve a dokinénitől, hogy elfelejtette normálisan emelgetni, illetve akkor kelt fel, tehát egyszerűen csak még lusta volt nagyon produkálni magát. Az mindenesetre megnyugtató, hogy a legtöbb fényképen elmosódik valamely testrésze a nagy ficánkolásban.





Finommozgás: szintén nincs neki olyan, pedig nagyon finom lény (igazi kislányos kézmozdulatokkal és balerina- valamint bóbitanézéssel, pillogtatással és drámázással), bár már felcsippenti a takarója szélét és fontoskodva kulcsolgatja a kezeit, valamint markolássza a keze ügyébe akadó textileket (rongyika gyanús).







Evés: ahhoz képest, hogy az első két itthon töltött napján a gyermek majdnem kiszáradt és éhenhalt, és fogalma sem volt, hogy kell szopizni, ma már egy orálisan fixált kis zabagép, aki ha tehetné, egész nap rajtam lógna. Többnyire hatszor eszik napközben és kétszer éjszaka, változó mennyiséget, délelőtt van, hogy 150-200 gramm is lemegy, éjszaka ennél jóval kevesebb, bár azt nem mérem soha és a napközbenit is egyre ritkábban. A 100 gramm körüli evés a legjellemzőbb, addig nem is hagyjuk abba, amíg ez meg nincs. Ha átalussza az éjszakát (nem jellemző), akkor többször eszik napközben, főleg délelőtt kéri megállás nélkül a tejcsit. Azt kell mondjam, hogy sajnos rengeteget komfortszopizik és emiatt előfordul, hogy egy-másfél órásra is elnyúlik egy etetés, de ez is csak néha jön elő nála, máskor negyed óra alatt megeszi az adagját. Elvileg igény szerint eszik, de a gyakorlatban én mégsem mindig látom helyesnek az állandó szoptatást, időnként kell tartanom olyan napokat, amikor szigorúan tartom a három órát, mert hiába mondják, hogy szoptatott baba nem tudja túlenni magát, ő igenis tudja és olyankor hasfájás van. Ilyenkor a legnagyobb ordítás árán is betartjuk a minimum időt két evés között, hogy fel tudja dolgozni az előző adagot és ne egyen hegyre hegyet. Ilyenkor helyreáll a béke, míg ha hagyom össze-vissza enni, egy idő után nyugtalan lesz. Így írja át a valóság az elveket. Továbbra sem hajlandó semmi másból táplálékot magához venni, kizárólag ciciből, szerencsére nincs is rá szükség, de ha bármilyen más módon kellene bele kaját töltenem, nem tudom, mivel csinálnám, ugyanis a cumisüveget utálja, pohárból sem túl ügyes. Amikor az imént bevittem magammal, amíg fürdök, ahogy húztam le magamról a ruhát, kikerekedett szemekkel hatalmasat mosolygott a melleimre.

Alvás: nem a kedvenc időtöltése. És ha már, akkor semmiképpen ne a kiságyában, hanem bárhol máshol. Mióta nem újszülött, hanem aktívabb baba, egyáltalán nem alszik napközben, csak véletlenül, ha netán elfeledkezik magáról plafonnézegetés közben. Elalszik még esetleg séta közben a babakocsiban vagy természetesen az autóban, valamint a kerekes hordozójában, amiben a lakáson belül szokott olyankor tartózkodni, amikor nekem valami két kézzel végzendő dolgom van (amíg nagyon pici volt, mindent egy kézzel csináltam, mert folyton ölben akart lenni, de aztán erről leszoktattam), például mosogatás, fürdés, hasonlók. Mivel minden fehér zajt szeret, ezért ha nyűglődik, gyorsan elmegyünk zuhanyozni (én zuhanyzom, ő nézi), porszívózni, hajat szárítani, folyó vízben mosogatni, lényeg, hogy egyenletes, közepesen hangos zaj legyen. Kaptunk a régi porszívónk helyett egy hiperszuper újat, ami direkt csendes üzemű - amíg a régivel használtam az orrszívót, addig semmi baja nem volt vele, sőt még élvezte is, az új, csendes porszívóval már sokkal félelmetesebb neki a művelet. Úgyhogy a régi porszívó lett az orrszívó porszívó. A legnagyobb probléma, hogy nem cumizik, egyáltalán nem érdekli a játszócumi. Ez nem lenne baj, sőt, babavárás idején nem hittem volna, hogy irigyelni fogom azoknak a babáknak a mamáját, akik cumiznak, de Emma mindezen túl nagyon cumizós típus és az összes ezirányú vágyát a melleimen igyekszik kielégíteni. Elaludni is mellen szeretne, de ezt egyre kevésbé engedem neki, főleg éjszaka, mikor már fél órája csak tart a szájában evés helyett, én meg elájulok az álmosságtól. Eddig egy-két alkalommal fogadta csak el a cumit, szintén magáról elfeledkezős pillanatokban, egyébként öklendezik tőle és kiköpi, sőt, azt sem tudja, mit kell vele csinálni. Pedig ha cumizna, aludna is, és nem az öklét meg engem rágna folyton.
Amúgy általában reggel 7 és 8 között ébred, este a fürdés után alszik két-három órát, éjjel pedig hajnali 2-kor és 5-kor ébred enni. Eddig három alkalommal valamiért átaludta az egész éjszakát, az elsőnek a dátumát is tudom, október 21-re virradó éjjel, hason alva mellettem a nagyágyban, úgy, hogy előtte három éjszaka nem aludt semmit és én már borultam el a fáradtságtól, szóval ez ilyen kegyelemalvás volt, meg nyilván addigra már ő is kidőlt. Sajnos még mindig apájától külön alszunk, a hitvesi ágyban, ami egyre cikibb, úgyhogy leszokási periódus következik.

Beszéd: nem beszél. Főleg "hözik" meg "habüzik" és főleg a fekete dolgokhoz beszél, azok nagy kedvencek, minden gyönyörű és csodálatos, ami fekete színű. Apája anyukája rendesen lesokkolta - derékig érő fekete haj. Most örülök csak igazán, hogy fekete-fehér mintás babakocsit vettünk, mert amúgy utálja a babakocsit, de úgy leköti a mintázat, hogy csak akkor veszi észre, hogy babakocsiban volt, mikor már itthon kivettük belőle a zötyögés miatt törvényszerűen beálló alvás után. Egyre többet gagyog, most már nekem is, célzottan.

Fogak: nincs neki. Folyik a nyála két hete és tömi az öklét a szájába, de ez még nem a fogzás, csak viccelődik.

Egészség: nem volt beteg a kéthetes kori nátha óta és anyatejes bébi lévén nem is kellene annak lennie, de pont ma reggelre valószínűleg átragadt rá az orrfújós-torokfájós nyavalyánk. Sok hét kihagyás után megint fehérzajolhatok neki az orrszívóval. Emiatt sajnos az imént le kellett fújnom a két hónapos oltásokat, betegen nem kaphatja meg. Egyébként kutya baja, múlt heti csípőszűrés negatív, 15-én megyünk ultrahangra. A szeme egyre kékebb, a babahaja hullik, néha a talajtornái közben kidörgöli a pofiját az alatta lévő pelussal és ilyenkor kenegetni kell a bőrét, mert pöttyös lesz, de hamar elmúlik.

Társasélet: első mosolyát a hugicám kapta október 9-én, miközben épp pelenkáztuk. Pár napig diszkréten próbálgatta a vigyorgást, de azóta már teli szájjal csinálja, ébredés után például fél óráig csak bazsalyog mindenre, főleg rám. Nagyon pajkoskodó, okos mosolya van, igen kedvelem. Apájára pirulós szégyenlősséggel, pillogtatva nevet, anyukámra sikongatva, rugózva vigyorog. Rám elolvadós, szerelmes nézéssel, a nap minden szakában. Szereti, ha sokan vannak körülötte, doktornéni, családtagok jelenlétében még nem nagyon csinált nagy botrányt, sőt sokkal nyugodtabban viselkedik olyankor, ha van itt valaki, gondolom ez is amiatt van, mert kíváncsi, ekszplórer természet, aki ilyenkor le van kötve az új ember nézegetésével. Kismamás találkozón majdnem az egyetlen bébi volt, aki édesdeden és hang nélkül átaludta a rendezvényt.

Játék: csípi Móricot, a medvét, a nagy fekete orra és igen kifejező nézése okán, az óceános játszószőnyeget, Micimackóékat a falon (legalább ő), a piros ruhás nyuszit a forgón, valamint a békát, akinek egy piros, fehér pöttyös szív a retikülje. Sophie, a francia zsiráf is bejön, de egyelőre inkább leütni szereti a pelenkázó széléről. De gondolom, leginkább most még tökmindegy, csak élénk színű vagy fekete legyen az a valami.


Szereti: a leöltöztetést, a fürdést (kizárólagos közös program apájával), ha énekelek neki






Nem szereti: a felöltöztetést (sapka!), a fürdővízből kiemelődést és vizesen a törölközőbe kerülést, a kajára várást, miközben esetleg még le is mázsálom. Ha ezek vannak, megróvón néz.





Szeretem benne: hogy családi pótlék jár utána (viccelek), hogy - lévén a legtökéletesebb emberke a Földön - épp minket választott anyájának és apájának.





"Nem szeretem benne" kategória nincs. Na? Alapos voltam?

Nagyszülők

Apája újra elautózott rocksztárkodni vidékre a hétvégén, jöttek viszont anyukámék, így nem maradtunk egyedül (kettesben) Emmussal. Persze szinte mindig egyedül (kettesben) vagyunk, attól a pár esti és éjszakai órától eltekintve. Anya és apa három hetesen látták utoljára Emmust, úgyhogy már nagyon várták a találkozást. Emma nagyon csípi anyukámat, volt egy jelenet, amikor is elég nagy sipítozást csapott nálam a gyermek, aztán anyukám csak úgy mellékesen átvette, amíg én veszek pár mély lélegzetet és Emma hirtelen elaludt a kezében, pontosabban háttal a mellkasának dőlve.

Anya folyton beszél hozzá, nevet rá, bohóckodik neki, még táncol is, Emma meg csak vigyorog teli szájjal. A két nap alatt többször is álomba ringatta fényes nappal a hiperaktív és a világra mostanában rettentő mód kíváncsi bébit, aki a kíváncsiság miatt már több hete nem alszik napközben, legfeljebb 5-10 percekre elborul valahol, de aztán gyorsan és nagy szuszogások közepette felébreszti magát és kicsit feddően néz, hogy hagytam, hogy elpilledjen. Anyukám valószínűleg egy nagy, puha párna Emma számára, kivédhetetlen a szunya.
Apukám pedig babakocsi tologatásban jeleskedett, egymillió kört mentek, míg mi anyával vásároltunk.

Apropó, vásárlás: az nálam mostanában elég viccesen fest. Berobbanok a boltba, két kézzel beleseprem a kosárba a megvásárolni kívánt termékeket, kétszer cseszem el a PIN kódomat fizetéskor, annyira idegesít, hogy ilyen lassú a kártyás vásárlás, aztán kirobbanok a boltból. Ez élelmiszer jellegű bevásárlásnál van így, a ruhás rosszabb, a próbafülkében a kabátra húzom rá a próbálandó szoknyát, többször is kiesek a függöny mögül igyekezetemben, lehetőleg úgy, hogy épp félig kint legyen a hátsóm, a babakocsit pedig akkor is betolom magam mellé a fülkébe, ha aztán én magam már megmozdulni sem tudok odabent. És mivel túl izgatott vagyok ahhoz, hogy döntésképes legyek, általában nem veszek semmit. De már javul a helyzet, sok más mellett ebbe is kezdek belelazítani.

Anyáék hazaindulásakor volt egy hatalmas bőgés, valószínűleg hasfájás eredetű, ugyanis egész nap csak enni akart és én engedtem is a nyomásnak, de így lehet, hogy kicsit túlette magát. Mindenesetre kivittük anyáékat az állomásra és vittük őt is, hogy legalább annyit aludjon, amíg autókázunk. Aztán, miután a nagyszülőket kitettük, még végigkocsikáztuk kétszer a Hungáriát a Mester utca és Stadionok közötti szakaszon, de otthonra sajnos így is maradt még másfél órányi sírnivalója.

Hö!

Csupa jó hír, csupa öröm: tegnap este orálisan erősen fixált Bóbitánk elaludt cumival a szájában, méghozzá a saját kiságyában. A cumi nem nagy öröm, de szükséges, mert ha nem azt, akkor anyát szopizza órákon át, hatalmas botrányt csapva, ha ezen örömforrástól megfosztom. Kénytelen vagyok megtanítani neki, hogy anya nem cumi, hanem kaja, a cumi meg cumi, azt lehet nyalogatni reggelig. A saját kiságy pedig mindig nagy öröm - ilyenkor kéjesen szétfolyva alszom a nagyágyban, nem félve immár, hogy ráhömbörödök a bébire álmomban - lassan szeretnénk majd megint hálószobát magunknak, úgyhogy itt az ideje, hogy leszokjon a velem alvásról.
Másik öröm, hogy a tegnap esti mázsálásnál immár öt kilót nyomott a kisasszony, vagyis egy hónap alatt majdnem egy kilót hízott - október elsejei esemesben 4160 grammról tájékoztattam Orsi doktornőt. Szerintem nőtt is egy csomót hosszában is, mert ruhakollekciót kellett váltani időközben, agyő szívecskés teszkós rugi, agyő csacsilábfejű puharugi, agyő nyúborn méret.
Ma pedig letudtuk a rettegett csípőszűrést: fél tízkor teletankoltam Emmust, ünneplőbe öltöztettem (Eliza féle szupercsinos rózsaszín rugi és rózsaszín nagylánykabát, sose hittem, hogy ennyi rózsaszínt fogok ráadni, én, a rózsaszín ellenes) és eltoltam a Heim Pálba, ott kavarogtunk egy keveset, én hetvenszer leizzadtam, mire célba értünk (miért csak akkor találom meg a liftet, mikor már felcipeltem a gyereket kocsistul a másodikra), aztán futószalagra helyeztem a rózsaszínruhásat, aki épphogy csak nem vigyorgott, doktorbácsi megcsavargatta, egyáltalán nem lett balhé a vége, szereti ő, ha zajlik körülötte az élet, csak akkor sír, ha nem zajlik. Na jó, meg három napig megállás nélkül, ha éppen fáj a hasa vagy növekedési ugrása van, mint múlt hét elején.
Továbbra is lelkesen beszél a dolgokhoz meg hozzám, főleg "habü" és "hö" a műsor, különféle hangsúlyokkal használva, közben pedig többnyire ilyen fejet vágva:

Visszamenőlegesség és Csodaország

Gondoltam, becsapom az utókort és visszamenőleg elkészítem Emmus életírását az első hét hétre vonatkozóan, mielőtt még belefogok a jelenbe, de egy pici embernek túl sok eseménnyel vannak tele a mindennapjai ahhoz, hogy az anyja naplóírással szöszmötölhessen, pláne visszamenőleg. Úgyhogy egyszer majd azt is elmesélem, mi történt az első hét hét alatt azon kívül, hogy világra pottyant, teleragyogta a gyönyörű kis pofijával a világot, evett, nem evett, aludt, nem aludt, nézett a ki tudja, honnan beszerzett tengerkék szemeivel rám, de inkább a polcra a falon (és azon belül is inkább csak a KONZOLRA), mi meg szerettük, mint a fene.

Szombaton elkezdődött életének nyolcadik hete, most éppen az ötvenhárom és feledik napját tölti közöttünk, jelenleg az ágyában cumizik, de ez ne tévesszen meg senkit: ezt szinte SOHA nem csinálja.

Azt mindenesetre visszamenőleg elmesélem, hogy az elmúlt napok legfontosabb eseménye volt, hogy háromszor is megjártuk Csodaországot. Csodaország mindenütt ott van, ahol egyszerre szerepelnek a következő dolgok: Emma, Anyája, Apája, őszi fények, hulló sárga falevelek, friss levegő, sétaút a fák között. Lehetetlen nem órákig kint mászkálni a parkokban, amikor ilyen mézszínű az egész világ. Emmus persze átalussza, csak néha figyelgeti a fák susogását, amiről - még a kórházban - azt mondta a csecsemős nővér, hogy azért szeretik a bébik, mert a mama hasában hallható hangokra emlékezteti őket, ahogy áramlik a vér, a köldökzsinórban az anyagok, a gyomorban az étel. Szóval csütörtök-péntek Szembenpark (mivel a házunkkal szemben helyezkedik el), szombaton pedig Orczy-kert Apájával. Pénteken még egy sünivel is találkoztunk, nem akartam hinni a szememnek, amikor átcaplatott előttünk az úton és belegázolt a fűbe (egy sün, ahogy gázol...), odaszaladtam, megadóan pózolt kicsit a gépnek, aztán továbbsietett (egy sün, ahogy siet...). Éppen arra járt egy bácsi, aki meglepetten magyarázta, hogy nem is tudta, hogy süni is van itt, csak a mókusról tudott, ott lakik azon a fán, ni. És mutatta. Ahogy továbbtoltam a babajárgányt, titokban azt vártam, mikor ugrik ki Bambi a bokorból.

És sztárfotó is készült Apájával.

Hetedik hét

Hatodik hét

Ötödik hét

Negyedik hét

Harmadik hét

Második hét

Első hetünk itthon

Megérkezett!