Baba-mama találka és dokinénizés

Mozgalmas napjaink voltak. Volt közte jól mozgalmas, meg rosszul mozgalmas is.

A szerda volt a jól mozgalmas, ugyanis akkor volt a soron következő, havonta egyszer megszervezett baba-mama találka. Ezúttal Eszteréknél volt a buli: babák hemzsegtek mindenhol, összesen tizenhárom bébi, plusz tizenhárom anyukájuk. Felváltva ment a sírás, vigyorgás, evés, alvás, körforgóban, Eszterék minden helyisége és fekvő-, illetve ülőalkalmatossága tele volt alvó, nézelődő, evő vagy panaszkodó két-és háromhónaposokkal.

Közben pedig anyáik vagy őket dajkálták, vagy trécseltek, vagy a konyhában híztak a sok összegyűlt finomságtól. A legnépszerűbb a hatalmas járóka volt, négy baba is belefért, akik aztán egymás mellett fekve nézegették, tépkedték, piszkálták, nyalogatták egymást.

Az én Emmám mintagyerek attitűdöt vett fel (már ha ilyen egy mintagyerek, ami nem is biztos) és meg se mukkant az egész rendezvény alatt, sőt érdeklődve és jókedvűen nézelődött, remekül elbandázgatott, egy-két bébi szájából kiszedte a cumit a járókában (hirdetni kell az igét), és még addig sosem látott emberekre is ráküldött pár elolvasztó vigyorgást.

Nagyon büszke voltam rá, bár sejtettem, hogy a sok ember és rengeteg inger bejön majd neki. Kivételesen nem én fotóztam, hanem Andi és Orsi, úgyhogy a pompás képeket nekik köszönhetjük. Andi készített rólunk pár nagyon jó képet.

A csoportképeket én lőttem, létráról, Orsi gépével. Az aztán igazán jó móka volt: tizenhárom baba a kaja-pelustelepakolás-alvás-játék körforgás tizenháromféle stádiumában, amikor is jön a döntés, hogy most csoportképezünk. Stádiumtól függően természetesen ezt nem mindenki vette túl jó néven, ezen babák piros fejjel láthatóak a képeken.

A rosszul mozgalmas nap természetesen egészségügyi természetű volt, mentünk első oltásra Orsi doktornőhöz. Kettőt is kapott szegény Emma, a két combijába. Nagy mellénnyel mondogattam apájának, hogy erős leszek, hiszen ez az anya dolga, nem sírni meg gyengének lenni, én azért vagyok ott, hogy támogassam őt, úgyhogy nem szabad lúzerkedni, ettől függetlenül igen nagy gombócokat kellett visszanyelnem, mikor a második, állítólag fájdalmasabb szuri közben eltűnt Emma feje és csak egy nagy száj maradt a helyén, amin hang se jött ki, annyira sírt. De két perccel később már vigyorgott dokinénire, aki konzekvensen Malacnak hívja a gyerekemet, de nagyon szeretetteljesen, és valószínűleg a kedves rózsaszínsége, meggyőző hurkái és apró, horkantó hangjai miatt, amiket elégedettségében ad ki.
Sajnos a nyaka még mindig gyengus kicsit, úgyhogy tornázás lesz és hasalás a köbön. Belázasodás az oltás miatt nem történt, és aludtunk is nagyokat, este kilenctől fél négyig, aztán megint reggel hétig. Príma. És napközben sosem alszik, de ma elaludt 11 körül, evés közben, és úgy maradt, pedig egy idő után le is tettem. Háromkor kelt fel, rendkívül kipihenten.

Ilyen vidáman telnek a napjaink és apájával már elkezdtük nézegetni a karácsonyfadíszeket, és izgatottan és meghatottan pislogunk egymásra a gömbök felett.

Hö!

Csupa jó hír, csupa öröm: tegnap este orálisan erősen fixált Bóbitánk elaludt cumival a szájában, méghozzá a saját kiságyában. A cumi nem nagy öröm, de szükséges, mert ha nem azt, akkor anyát szopizza órákon át, hatalmas botrányt csapva, ha ezen örömforrástól megfosztom. Kénytelen vagyok megtanítani neki, hogy anya nem cumi, hanem kaja, a cumi meg cumi, azt lehet nyalogatni reggelig. A saját kiságy pedig mindig nagy öröm - ilyenkor kéjesen szétfolyva alszom a nagyágyban, nem félve immár, hogy ráhömbörödök a bébire álmomban - lassan szeretnénk majd megint hálószobát magunknak, úgyhogy itt az ideje, hogy leszokjon a velem alvásról.
Másik öröm, hogy a tegnap esti mázsálásnál immár öt kilót nyomott a kisasszony, vagyis egy hónap alatt majdnem egy kilót hízott - október elsejei esemesben 4160 grammról tájékoztattam Orsi doktornőt. Szerintem nőtt is egy csomót hosszában is, mert ruhakollekciót kellett váltani időközben, agyő szívecskés teszkós rugi, agyő csacsilábfejű puharugi, agyő nyúborn méret.
Ma pedig letudtuk a rettegett csípőszűrést: fél tízkor teletankoltam Emmust, ünneplőbe öltöztettem (Eliza féle szupercsinos rózsaszín rugi és rózsaszín nagylánykabát, sose hittem, hogy ennyi rózsaszínt fogok ráadni, én, a rózsaszín ellenes) és eltoltam a Heim Pálba, ott kavarogtunk egy keveset, én hetvenszer leizzadtam, mire célba értünk (miért csak akkor találom meg a liftet, mikor már felcipeltem a gyereket kocsistul a másodikra), aztán futószalagra helyeztem a rózsaszínruhásat, aki épphogy csak nem vigyorgott, doktorbácsi megcsavargatta, egyáltalán nem lett balhé a vége, szereti ő, ha zajlik körülötte az élet, csak akkor sír, ha nem zajlik. Na jó, meg három napig megállás nélkül, ha éppen fáj a hasa vagy növekedési ugrása van, mint múlt hét elején.
Továbbra is lelkesen beszél a dolgokhoz meg hozzám, főleg "habü" és "hö" a műsor, különféle hangsúlyokkal használva, közben pedig többnyire ilyen fejet vágva: