Indul a reményteljes harmadik hónap

Megint nem eszik rendesen! ("Fiam, egyél már rendesen.")

Na de ne szaladjunk ennyire előre, előbb dokumentáljunk.
Csütörtökön Emma elolvasztotta apáját fürdetés utáni pelenkázás közben. Ritkán találni őt ebben az időpontban jó hangulatban, a szélesvásznú vigyorgások ideje a reggel és a délelőtt, de aznap este is formában volt a kishölgy és nagy, oldalról indított, ínyvillantó mosolygások közepette mindenféléket magyarázott a ragyogó arcú apájának, aki még azt is hallani vélte, amint Emma azt mondja, hogy apa. Másnap vendégek jöttek, két harmincon túli nőtlen barátunk, akik Pesten jártak a hétvégén és útba ejtettek minket. Hoztak ajándékba kisruhákat is, lányos zavarukban először a kezembe nyomták a ruhák vállfáját. Eléggé tetszett, ahogy az újdonsült apuka és a srácok beszélgettek és az evést érintő kérdésekre apája mindenféle eufemisztikus körmondatokkal válaszolt, amelyekben olyan, kissé túltolt szavak szerepeltek, mint táplálék, étkezik és mellkas, közben meg arról volt szó, hogy Emma nem tudott egy darabig ciciből szopni tejet. Aztán, mikor az egyik srác valahogy mégis kimondta a cici szót, láthatóan mindenki kicsit megkönnyebbült és apája ivott is egy feles konyakot ennek örömére. A srácok sajnos vezettek. Elköszönéskor elhangzott a mondat is, amitől meghatódásgombóc szorult a torkomba percekre: "nagyon jó apának lenni". Ezen az estén történt az a viccesség, hogy Emma elaludt fürdés közben a kiskádban. Úgy látszik, annyira elfáradt a fiúk nézegetésében, hogy túlrelaxálta magát a vízben. Nagyon édes volt, eléggé kikacagtuk apájával.
Szombaton átmenetileg nyár volt, úgyhogy vettünk a téligumira dísztárcsát, később kivágtattunk a Kopaszi gátra, ahol tele volt a parkoló, az étteremben pedig, ahol megkérdeztem, hogy hol ülhetnénk le a kisbabával, közölték, hogy oda, ahol megetethetném, ugyan leülhetünk, de nem szolgálnak ki minket. Miért? Mindegy. Fura.
Apája velünk aludt és ki is purcant reggelre, úgyhogy ez még mindig nem jó ötlet.
Aztán másnap jött az, hogy nem eszik. Elalszik közben, vagy játszik, vagy csak tart és nyalogat. Estére már én is sírtam, nem csak ő. Mérgemben a fürdés után leültem vele kalózos filmet nézni és akkor valamiért megadta magát, teleette magát, aztán összegabalyodva elaludtunk a kanapén. Úgy vittem be aludni, ahogy elaludt a párnán, mint a szent koronát (képzavar).
Ma pedig (hétfőn) végignézte, ahogy megfodrászolnak, miután folytatva a tegnap elkezdett és úgy látszik, csak egy vacsora erejéig megszakított hülyéskedést, megint három óra alatt evett meg egy teljes adag táplálékot. A fodrászolásom is úgy zajlik most még, ahogy a bevásárlásaim: berontok a non stop biofodrászatba, hogy azonnal le kéne vágni a hajam, azonnal és nagyon gyorsan, és halkan is, ha lehet. Nekilátunk, közben többször majdnem megöletem magam, mert nyirkálás közben a babakocsi irányába kapom folyton a fejem, örüljek, hogy nem állt bele semmimbe az olló. Félúton Emma felébred, erre felszólítom a fodrászt, hogy azonnal kezdje el meghajszárítózni a hajam, mert attól otthon is elalszik a bébi. Mondanom sem kell, nem ez lett az évszázad frizurája.

2 hónapos hóforduló

Két hónapos lett a szépség. A Pöfögő Röfögő. A hófordulós összefoglaló ötletét Luciától nyúltam, mert jó.

Fizikai paraméterek: tegnap esti fürdés előtti pucér súlya 5270 gramm volt, vagyis az október elsején Orsi doktornőnek küldött üzenet alapján egy hónap alatt egy kilót gyarapodott, akkor 4160 gramm volt. Ez szerintem rendben van, jól néz ki a bébi, hurkásodik a combja és hörcsögösödik a pofija, meg kell zabálni. A hosszát nem tudom, vagyis múlt héten megmértem egy colstokkal, pontosabban ilyen merev, visszacsúszós mérőeszközzel (kérte a család a konfekcióméretét) és úgy 60 centi volt, most ezzel a rózsaszín mérőkészséggel mérve több is annál, dehát mindenét behajtogatja, így nem tudom, majd ha doktornénizünk, kiderül a valós adat. Mindenesetre váratlanul és pár nap leforgása alatt kinőtte az összes eddig hordott cuccát (egyelőre túlélésre gyúrunk, a divattal nem foglalkozunk) és belenőtt az eddig óriásinak tűnő rugikba, valamint sürgős beszerzésre kényszerítette a család apraja-nagyját. Már nem fér el rendesen a térdemen és a pelenkázón, és egyre jobban kilóg a csodajárgányából.

Nagymozgás: nagyon mozog, ez tény, de nagymozgása még nincsen, csak repülőzik, csapkod, rúgkapál, ficánkol, főleg, ha beszélek hozzá. Semerre nem tud még forogni és továbbra is utál hason lenni, meg háton is, szóval gondolom meg kéne tanulnia lebegni a levegőben. A nyaka, ami kicsit hipotón volt az egy hónapos vizsgálaton, szerintem már nem az, illetve szerintem sose volt az, csak annyira el volt bűvölve a dokinénitől, hogy elfelejtette normálisan emelgetni, illetve akkor kelt fel, tehát egyszerűen csak még lusta volt nagyon produkálni magát. Az mindenesetre megnyugtató, hogy a legtöbb fényképen elmosódik valamely testrésze a nagy ficánkolásban.





Finommozgás: szintén nincs neki olyan, pedig nagyon finom lény (igazi kislányos kézmozdulatokkal és balerina- valamint bóbitanézéssel, pillogtatással és drámázással), bár már felcsippenti a takarója szélét és fontoskodva kulcsolgatja a kezeit, valamint markolássza a keze ügyébe akadó textileket (rongyika gyanús).







Evés: ahhoz képest, hogy az első két itthon töltött napján a gyermek majdnem kiszáradt és éhenhalt, és fogalma sem volt, hogy kell szopizni, ma már egy orálisan fixált kis zabagép, aki ha tehetné, egész nap rajtam lógna. Többnyire hatszor eszik napközben és kétszer éjszaka, változó mennyiséget, délelőtt van, hogy 150-200 gramm is lemegy, éjszaka ennél jóval kevesebb, bár azt nem mérem soha és a napközbenit is egyre ritkábban. A 100 gramm körüli evés a legjellemzőbb, addig nem is hagyjuk abba, amíg ez meg nincs. Ha átalussza az éjszakát (nem jellemző), akkor többször eszik napközben, főleg délelőtt kéri megállás nélkül a tejcsit. Azt kell mondjam, hogy sajnos rengeteget komfortszopizik és emiatt előfordul, hogy egy-másfél órásra is elnyúlik egy etetés, de ez is csak néha jön elő nála, máskor negyed óra alatt megeszi az adagját. Elvileg igény szerint eszik, de a gyakorlatban én mégsem mindig látom helyesnek az állandó szoptatást, időnként kell tartanom olyan napokat, amikor szigorúan tartom a három órát, mert hiába mondják, hogy szoptatott baba nem tudja túlenni magát, ő igenis tudja és olyankor hasfájás van. Ilyenkor a legnagyobb ordítás árán is betartjuk a minimum időt két evés között, hogy fel tudja dolgozni az előző adagot és ne egyen hegyre hegyet. Ilyenkor helyreáll a béke, míg ha hagyom össze-vissza enni, egy idő után nyugtalan lesz. Így írja át a valóság az elveket. Továbbra sem hajlandó semmi másból táplálékot magához venni, kizárólag ciciből, szerencsére nincs is rá szükség, de ha bármilyen más módon kellene bele kaját töltenem, nem tudom, mivel csinálnám, ugyanis a cumisüveget utálja, pohárból sem túl ügyes. Amikor az imént bevittem magammal, amíg fürdök, ahogy húztam le magamról a ruhát, kikerekedett szemekkel hatalmasat mosolygott a melleimre.

Alvás: nem a kedvenc időtöltése. És ha már, akkor semmiképpen ne a kiságyában, hanem bárhol máshol. Mióta nem újszülött, hanem aktívabb baba, egyáltalán nem alszik napközben, csak véletlenül, ha netán elfeledkezik magáról plafonnézegetés közben. Elalszik még esetleg séta közben a babakocsiban vagy természetesen az autóban, valamint a kerekes hordozójában, amiben a lakáson belül szokott olyankor tartózkodni, amikor nekem valami két kézzel végzendő dolgom van (amíg nagyon pici volt, mindent egy kézzel csináltam, mert folyton ölben akart lenni, de aztán erről leszoktattam), például mosogatás, fürdés, hasonlók. Mivel minden fehér zajt szeret, ezért ha nyűglődik, gyorsan elmegyünk zuhanyozni (én zuhanyzom, ő nézi), porszívózni, hajat szárítani, folyó vízben mosogatni, lényeg, hogy egyenletes, közepesen hangos zaj legyen. Kaptunk a régi porszívónk helyett egy hiperszuper újat, ami direkt csendes üzemű - amíg a régivel használtam az orrszívót, addig semmi baja nem volt vele, sőt még élvezte is, az új, csendes porszívóval már sokkal félelmetesebb neki a művelet. Úgyhogy a régi porszívó lett az orrszívó porszívó. A legnagyobb probléma, hogy nem cumizik, egyáltalán nem érdekli a játszócumi. Ez nem lenne baj, sőt, babavárás idején nem hittem volna, hogy irigyelni fogom azoknak a babáknak a mamáját, akik cumiznak, de Emma mindezen túl nagyon cumizós típus és az összes ezirányú vágyát a melleimen igyekszik kielégíteni. Elaludni is mellen szeretne, de ezt egyre kevésbé engedem neki, főleg éjszaka, mikor már fél órája csak tart a szájában evés helyett, én meg elájulok az álmosságtól. Eddig egy-két alkalommal fogadta csak el a cumit, szintén magáról elfeledkezős pillanatokban, egyébként öklendezik tőle és kiköpi, sőt, azt sem tudja, mit kell vele csinálni. Pedig ha cumizna, aludna is, és nem az öklét meg engem rágna folyton.
Amúgy általában reggel 7 és 8 között ébred, este a fürdés után alszik két-három órát, éjjel pedig hajnali 2-kor és 5-kor ébred enni. Eddig három alkalommal valamiért átaludta az egész éjszakát, az elsőnek a dátumát is tudom, október 21-re virradó éjjel, hason alva mellettem a nagyágyban, úgy, hogy előtte három éjszaka nem aludt semmit és én már borultam el a fáradtságtól, szóval ez ilyen kegyelemalvás volt, meg nyilván addigra már ő is kidőlt. Sajnos még mindig apájától külön alszunk, a hitvesi ágyban, ami egyre cikibb, úgyhogy leszokási periódus következik.

Beszéd: nem beszél. Főleg "hözik" meg "habüzik" és főleg a fekete dolgokhoz beszél, azok nagy kedvencek, minden gyönyörű és csodálatos, ami fekete színű. Apája anyukája rendesen lesokkolta - derékig érő fekete haj. Most örülök csak igazán, hogy fekete-fehér mintás babakocsit vettünk, mert amúgy utálja a babakocsit, de úgy leköti a mintázat, hogy csak akkor veszi észre, hogy babakocsiban volt, mikor már itthon kivettük belőle a zötyögés miatt törvényszerűen beálló alvás után. Egyre többet gagyog, most már nekem is, célzottan.

Fogak: nincs neki. Folyik a nyála két hete és tömi az öklét a szájába, de ez még nem a fogzás, csak viccelődik.

Egészség: nem volt beteg a kéthetes kori nátha óta és anyatejes bébi lévén nem is kellene annak lennie, de pont ma reggelre valószínűleg átragadt rá az orrfújós-torokfájós nyavalyánk. Sok hét kihagyás után megint fehérzajolhatok neki az orrszívóval. Emiatt sajnos az imént le kellett fújnom a két hónapos oltásokat, betegen nem kaphatja meg. Egyébként kutya baja, múlt heti csípőszűrés negatív, 15-én megyünk ultrahangra. A szeme egyre kékebb, a babahaja hullik, néha a talajtornái közben kidörgöli a pofiját az alatta lévő pelussal és ilyenkor kenegetni kell a bőrét, mert pöttyös lesz, de hamar elmúlik.

Társasélet: első mosolyát a hugicám kapta október 9-én, miközben épp pelenkáztuk. Pár napig diszkréten próbálgatta a vigyorgást, de azóta már teli szájjal csinálja, ébredés után például fél óráig csak bazsalyog mindenre, főleg rám. Nagyon pajkoskodó, okos mosolya van, igen kedvelem. Apájára pirulós szégyenlősséggel, pillogtatva nevet, anyukámra sikongatva, rugózva vigyorog. Rám elolvadós, szerelmes nézéssel, a nap minden szakában. Szereti, ha sokan vannak körülötte, doktornéni, családtagok jelenlétében még nem nagyon csinált nagy botrányt, sőt sokkal nyugodtabban viselkedik olyankor, ha van itt valaki, gondolom ez is amiatt van, mert kíváncsi, ekszplórer természet, aki ilyenkor le van kötve az új ember nézegetésével. Kismamás találkozón majdnem az egyetlen bébi volt, aki édesdeden és hang nélkül átaludta a rendezvényt.

Játék: csípi Móricot, a medvét, a nagy fekete orra és igen kifejező nézése okán, az óceános játszószőnyeget, Micimackóékat a falon (legalább ő), a piros ruhás nyuszit a forgón, valamint a békát, akinek egy piros, fehér pöttyös szív a retikülje. Sophie, a francia zsiráf is bejön, de egyelőre inkább leütni szereti a pelenkázó széléről. De gondolom, leginkább most még tökmindegy, csak élénk színű vagy fekete legyen az a valami.


Szereti: a leöltöztetést, a fürdést (kizárólagos közös program apájával), ha énekelek neki






Nem szereti: a felöltöztetést (sapka!), a fürdővízből kiemelődést és vizesen a törölközőbe kerülést, a kajára várást, miközben esetleg még le is mázsálom. Ha ezek vannak, megróvón néz.





Szeretem benne: hogy családi pótlék jár utána (viccelek), hogy - lévén a legtökéletesebb emberke a Földön - épp minket választott anyájának és apájának.





"Nem szeretem benne" kategória nincs. Na? Alapos voltam?

Nagyszülők

Apája újra elautózott rocksztárkodni vidékre a hétvégén, jöttek viszont anyukámék, így nem maradtunk egyedül (kettesben) Emmussal. Persze szinte mindig egyedül (kettesben) vagyunk, attól a pár esti és éjszakai órától eltekintve. Anya és apa három hetesen látták utoljára Emmust, úgyhogy már nagyon várták a találkozást. Emma nagyon csípi anyukámat, volt egy jelenet, amikor is elég nagy sipítozást csapott nálam a gyermek, aztán anyukám csak úgy mellékesen átvette, amíg én veszek pár mély lélegzetet és Emma hirtelen elaludt a kezében, pontosabban háttal a mellkasának dőlve.

Anya folyton beszél hozzá, nevet rá, bohóckodik neki, még táncol is, Emma meg csak vigyorog teli szájjal. A két nap alatt többször is álomba ringatta fényes nappal a hiperaktív és a világra mostanában rettentő mód kíváncsi bébit, aki a kíváncsiság miatt már több hete nem alszik napközben, legfeljebb 5-10 percekre elborul valahol, de aztán gyorsan és nagy szuszogások közepette felébreszti magát és kicsit feddően néz, hogy hagytam, hogy elpilledjen. Anyukám valószínűleg egy nagy, puha párna Emma számára, kivédhetetlen a szunya.
Apukám pedig babakocsi tologatásban jeleskedett, egymillió kört mentek, míg mi anyával vásároltunk.

Apropó, vásárlás: az nálam mostanában elég viccesen fest. Berobbanok a boltba, két kézzel beleseprem a kosárba a megvásárolni kívánt termékeket, kétszer cseszem el a PIN kódomat fizetéskor, annyira idegesít, hogy ilyen lassú a kártyás vásárlás, aztán kirobbanok a boltból. Ez élelmiszer jellegű bevásárlásnál van így, a ruhás rosszabb, a próbafülkében a kabátra húzom rá a próbálandó szoknyát, többször is kiesek a függöny mögül igyekezetemben, lehetőleg úgy, hogy épp félig kint legyen a hátsóm, a babakocsit pedig akkor is betolom magam mellé a fülkébe, ha aztán én magam már megmozdulni sem tudok odabent. És mivel túl izgatott vagyok ahhoz, hogy döntésképes legyek, általában nem veszek semmit. De már javul a helyzet, sok más mellett ebbe is kezdek belelazítani.

Anyáék hazaindulásakor volt egy hatalmas bőgés, valószínűleg hasfájás eredetű, ugyanis egész nap csak enni akart és én engedtem is a nyomásnak, de így lehet, hogy kicsit túlette magát. Mindenesetre kivittük anyáékat az állomásra és vittük őt is, hogy legalább annyit aludjon, amíg autókázunk. Aztán, miután a nagyszülőket kitettük, még végigkocsikáztuk kétszer a Hungáriát a Mester utca és Stadionok közötti szakaszon, de otthonra sajnos így is maradt még másfél órányi sírnivalója.