Gondoltam, becsapom az utókort és visszamenőleg elkészítem Emmus életírását az első hét hétre vonatkozóan, mielőtt még belefogok a jelenbe, de egy pici embernek túl sok eseménnyel vannak tele a mindennapjai ahhoz, hogy az anyja naplóírással szöszmötölhessen, pláne visszamenőleg. Úgyhogy egyszer majd azt is elmesélem, mi történt az első hét hét alatt azon kívül, hogy világra pottyant, teleragyogta a gyönyörű kis pofijával a világot, evett, nem evett, aludt, nem aludt, nézett a ki tudja, honnan beszerzett tengerkék szemeivel rám, de inkább a polcra a falon (és azon belül is inkább csak a KONZOLRA), mi meg szerettük, mint a fene.
Szombaton elkezdődött életének nyolcadik hete, most éppen az ötvenhárom és feledik napját tölti közöttünk, jelenleg az ágyában cumizik, de ez ne tévesszen meg senkit: ezt szinte SOHA nem csinálja.
Azt mindenesetre visszamenőleg elmesélem, hogy az elmúlt napok legfontosabb eseménye volt, hogy háromszor is megjártuk Csodaországot. Csodaország mindenütt ott van, ahol egyszerre szerepelnek a következő dolgok: Emma, Anyája, Apája, őszi fények, hulló sárga falevelek, friss levegő, sétaút a fák között. Lehetetlen nem órákig kint mászkálni a parkokban, amikor ilyen mézszínű az egész világ. Emmus persze átalussza, csak néha figyelgeti a fák susogását, amiről - még a kórházban - azt mondta a csecsemős nővér, hogy azért szeretik a bébik, mert a mama hasában hallható hangokra emlékezteti őket, ahogy áramlik a vér, a köldökzsinórban az anyagok, a gyomorban az étel. Szóval csütörtök-péntek Szembenpark (mivel a házunkkal szemben helyezkedik el), szombaton pedig Orczy-kert Apájával. Pénteken még egy sünivel is találkoztunk, nem akartam hinni a szememnek, amikor átcaplatott előttünk az úton és belegázolt a fűbe (egy sün, ahogy gázol...), odaszaladtam, megadóan pózolt kicsit a gépnek, aztán továbbsietett (egy sün, ahogy siet...). Éppen arra járt egy bácsi, aki meglepetten magyarázta, hogy nem is tudta, hogy süni is van itt, csak a mókusról tudott, ott lakik azon a fán, ni. És mutatta. Ahogy továbbtoltam a babajárgányt, titokban azt vártam, mikor ugrik ki Bambi a bokorból.
Azt mindenesetre visszamenőleg elmesélem, hogy az elmúlt napok legfontosabb eseménye volt, hogy háromszor is megjártuk Csodaországot. Csodaország mindenütt ott van, ahol egyszerre szerepelnek a következő dolgok: Emma, Anyája, Apája, őszi fények, hulló sárga falevelek, friss levegő, sétaút a fák között. Lehetetlen nem órákig kint mászkálni a parkokban, amikor ilyen mézszínű az egész világ. Emmus persze átalussza, csak néha figyelgeti a fák susogását, amiről - még a kórházban - azt mondta a csecsemős nővér, hogy azért szeretik a bébik, mert a mama hasában hallható hangokra emlékezteti őket, ahogy áramlik a vér, a köldökzsinórban az anyagok, a gyomorban az étel. Szóval csütörtök-péntek Szembenpark (mivel a házunkkal szemben helyezkedik el), szombaton pedig Orczy-kert Apájával. Pénteken még egy sünivel is találkoztunk, nem akartam hinni a szememnek, amikor átcaplatott előttünk az úton és belegázolt a fűbe (egy sün, ahogy gázol...), odaszaladtam, megadóan pózolt kicsit a gépnek, aztán továbbsietett (egy sün, ahogy siet...). Éppen arra járt egy bácsi, aki meglepetten magyarázta, hogy nem is tudta, hogy süni is van itt, csak a mókusról tudott, ott lakik azon a fán, ni. És mutatta. Ahogy továbbtoltam a babajárgányt, titokban azt vártam, mikor ugrik ki Bambi a bokorból.
És sztárfotó is készült Apájával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése