Zajlanak az események

Két hétfordulót is elmulasztottam dokumentálni: Emma pénteken már betöltötte a 12 hetes kort, ezen a héten pedig már 3 hónapos lesz.

Megint van pár új kunszt, amit elsajátított. A legnagyobb fajsúlyú mindenképpen a cumizási készség majdnem tökélyre fejlesztése. Ez van, cumizik a gyermek, nem szerettem volna, aztán meg már nagyon szerettem volna. Biztosan rendszeridegen nála ez a furcsa műanyagdarab, furán is áll a szájában a cucc, de így most sokkal nyugodtabb, már néha alszik napközben is és nem nyúlnak a végtelenségbe az etetések sem. A többféle, feleslegesen megvásárolt cumi közül végül egy olyan vált be, ami ingyen volt, úgy látszik, szereti a költséghatékony megoldásokat. Mielőtt belejött a cumi használatába, pár napig már annyira elhatalmasodott rajta a szopizási kényszer, hogy a saját ajkait szopizta, amitől elég vicces látványt nyújtott.

A fotó egy másik újdonságot is illusztrál: a kézkulcsolgatást. Valamivel több, mint egy hete állandóan fontoskodva gyomrozza egyik kezével a másikat és közben olyan, mintha azt készülne mondani, hogy "nos". De aztán inkább csak magyaráz a piros pulcsis nyuszinak, vagy nekem, vagy az apájának, vagy a polcnak. Ilyenkor nagyon komolykodó arcot vág, amitől még kibírhatatlanabb a látvány, sajnos eléggé össze kell utána puszilni. A dolog pedig azóta még tovább fokozható, hogy belenőtt a matrioska babás ruhájába, valamint egy csomó más, szörnyen csinos ruhába, úgyhogy a túlélési öltözködést lassan felváltja nálunk is a tudatos.

Közben volt itt a apája féle nagymama pár napot, meg volt két hétvége, ami mindig jó, mert itthon van velünk apája egész nap és feküdhetünk egy kupacban napestig.

Ami nagyon izgalmas volt, az a két kismamás fotózás, egy műteremben, egy pedig itthon, nálam, műtermi vakukkal. Emmus nagyon jól viselte a felfordulást, a villogást, az idegen helyet, sőt, a műtermi fotózáskor még el is aludt közben: hát igen, szereti, ha zajlanak az események és körülveszi egy csomó új, felfedezni való dolog, ebben nyilván az anyjára ütött (meg a többi 3 hónapos kisbabára). Ilyenkor számomra is csodálnivaló módon órákig hang nélkül elnézelődik. Az otthoni fotózást sokkal türelmetlenebbül viselte, hiszen megszokott terepen mozogtunk, de azért egy-két felháborodott nyöszörgésen és szemöldökráncoláson kívül most sem volt nagyon megsértődve, inkább csak utána, este volt nyüszögőbb a szokásosnál, úgyhogy gyorsan jól meg lett szeretgetve. Most pénteken újra fotózunk, majd beszámolok a sikerekről.

A hét közepén váratlanul teljesen kiemelte magát, amikor a szokásos hasratevős kínzását megejtettük, és azóta is szépen tartja magát minden egyes alkalommal, persze továbbra is utál hason lenni, de most már rájött, hogy így is lehet nézelődni, nem csak arccal beleesni a játszószőnyegbe.

És a végére hagytam a legjobb dolgot: öt napja átalussza az éjszakákat! Este fürdés után jön velünk a nappaliba, ott kap vacsorát, és el is alszik az ölemben, annyira, hogy gyönyörűen be tudom tenni a kiságyába, és alvás van reggel fél hétig vagy fél nyolcig. Pár hete ez az állapot mindennél vágyottabb volt számomra, és lám, ez is elérkezett. Örülés.

Nagyszülők

Apája újra elautózott rocksztárkodni vidékre a hétvégén, jöttek viszont anyukámék, így nem maradtunk egyedül (kettesben) Emmussal. Persze szinte mindig egyedül (kettesben) vagyunk, attól a pár esti és éjszakai órától eltekintve. Anya és apa három hetesen látták utoljára Emmust, úgyhogy már nagyon várták a találkozást. Emma nagyon csípi anyukámat, volt egy jelenet, amikor is elég nagy sipítozást csapott nálam a gyermek, aztán anyukám csak úgy mellékesen átvette, amíg én veszek pár mély lélegzetet és Emma hirtelen elaludt a kezében, pontosabban háttal a mellkasának dőlve.

Anya folyton beszél hozzá, nevet rá, bohóckodik neki, még táncol is, Emma meg csak vigyorog teli szájjal. A két nap alatt többször is álomba ringatta fényes nappal a hiperaktív és a világra mostanában rettentő mód kíváncsi bébit, aki a kíváncsiság miatt már több hete nem alszik napközben, legfeljebb 5-10 percekre elborul valahol, de aztán gyorsan és nagy szuszogások közepette felébreszti magát és kicsit feddően néz, hogy hagytam, hogy elpilledjen. Anyukám valószínűleg egy nagy, puha párna Emma számára, kivédhetetlen a szunya.
Apukám pedig babakocsi tologatásban jeleskedett, egymillió kört mentek, míg mi anyával vásároltunk.

Apropó, vásárlás: az nálam mostanában elég viccesen fest. Berobbanok a boltba, két kézzel beleseprem a kosárba a megvásárolni kívánt termékeket, kétszer cseszem el a PIN kódomat fizetéskor, annyira idegesít, hogy ilyen lassú a kártyás vásárlás, aztán kirobbanok a boltból. Ez élelmiszer jellegű bevásárlásnál van így, a ruhás rosszabb, a próbafülkében a kabátra húzom rá a próbálandó szoknyát, többször is kiesek a függöny mögül igyekezetemben, lehetőleg úgy, hogy épp félig kint legyen a hátsóm, a babakocsit pedig akkor is betolom magam mellé a fülkébe, ha aztán én magam már megmozdulni sem tudok odabent. És mivel túl izgatott vagyok ahhoz, hogy döntésképes legyek, általában nem veszek semmit. De már javul a helyzet, sok más mellett ebbe is kezdek belelazítani.

Anyáék hazaindulásakor volt egy hatalmas bőgés, valószínűleg hasfájás eredetű, ugyanis egész nap csak enni akart és én engedtem is a nyomásnak, de így lehet, hogy kicsit túlette magát. Mindenesetre kivittük anyáékat az állomásra és vittük őt is, hogy legalább annyit aludjon, amíg autókázunk. Aztán, miután a nagyszülőket kitettük, még végigkocsikáztuk kétszer a Hungáriát a Mester utca és Stadionok közötti szakaszon, de otthonra sajnos így is maradt még másfél órányi sírnivalója.